Úgy látom, hogy nem nagyon volt értelme, hogy létezzen, hiszen én is csak alkalmanként tudtam feltölteni az ékszereimről készült képeket és igazából csak tömbökben tudtam őket lefotózni. Úgy pedig nem nagyon volt értelme.
Az érdeklődés fenntartásának hiánya pedig két dologban ütközött ki igazán. Egyrészt a már emlegetett rendszertelen megjelenés, a másik pedig a minőségi és egyedi dolgok hiánya. Talán kicsit a mennyiségen volt a hangsúly és a gyakorláson. A gyakorlás pedig - valljuk be - a más munkáinak átvételében, nem pedig újragondolásában realizálódott.
A képekhez nagyon gyakran egy árva szót sem írtam, ami utólag belátva nagy hiba volt. Hiszen abszolút nem tették személyessé, számomra kedvessé a műveimet, és habár borzasztó nagy öröm volt átélni a kezeim között anyagból formává alakuló darabokat, mégis inkább a végeredmény volt a fontos, nem pedig maga a folyamat. Tulajdonképpen egy pipa volt: ezt is megcsináltam.
Attól féltem, hogy ha jellemzem a műveimet, vagy elmesélem miért, hogyan és mikor, akkor kiadok magamból valamit, hiszen az egész értem van / volt. Pedig valójában nem értem történik, hanem általam Értetek! És a felismeréshez vezető út bizony elég rögös és ködös volt. Mára azonban kitisztult a levegő. Nem várhatom el, hogy adjatok, ha én sem adok Nektek. Ugyanez a dolog más megközelítésben: Annyi mindent adtatok, annyi jót és én meg sem háláltam nektek. Pedig annyian adtatok véleményt csak azért, hogy fejlődjek vagy ráébresszetek arra, hogy valamit nem jól csinálok. És én ezért ITT és MOST és MINDENKOR nagyon hálás vagyok!
Így újraértelmezve a dolgokat a blog halála egyben a születésének évfordulója. Tudom, hogy ez nem is kicsit teátrális és klisé, hogy éppen most és éppen ezek miatt az okok miatt, éppen ez történik. Legyen ez még a "régi rendszer" mementója. Ettől az egy év szenvedéstől egy nagyon frappáns kis videóval búcsúzom. Először is elnézést kérek az angolul nem beszélő olvasóktól, de úgy érzem, hogy mindenkinek "le fog esni a poén"! Valamint szeretném magam és a blogom maradványait elhatárolni mindenféle mögöttesnek vélt politikai és vallási tartalomtól.
http://www.youtube.com/watch?v=WlBiLNN1NhQ
De az élet újra kezdődik - vagy folytatódik, mindössze szemszög kérdése az egész. Tehát nem tűnök el az éterben, csak teljesen más helyen újjászületek :)
És amint van újság, hogy hol és mikor történik meg a folyamat, itt azonnal jelzek :)
Mert Ti fontosak vagytok nekem :)
Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. - Istenem!... De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. - Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.
- Gárdonyi Géza -
